A blogról

Spirituális- és véleményblog – Gondolkodásra késztet

A Pudli Blog célja nézőpontom sajátos bemutatása önmagamon keresztül. Ezt mondja a blog jelmondata is, miszerint: Mindenki önmagán keresztül tekint a világra. Szeretném, ha minél többen olvasnának, de nem minden áron. Inkább szólítok meg egy szűkebb réteget, mintsem beállni a sorba és másokat ismétlő lenni.

Célom, nem hagyományos nézőpontok bevezetése a szokványos spirituális és társadalmi kérdésekben és ezzel gondolkodásra késztetve másokat is. Ideje egy kis fényt vinni a megszokott és megállapodott elméletekbe, mintegy kissé felzavarva az állóvizet. Nem baj, ha nem ért mindenki, de ha már egy két ember elgondolkodik, akkor elértem valamit.

Kedves olvasó, ha már itt jársz, akkor nyilván érdekelnek a spirituális elméletek és talán te magad is kissé a társadalomból kilépve tekintesz a világra. Én szeretek külső szemlélőként tekinteni az emberekre és csoportokra, így jóval könnyebb megérteni őket, ezzel önmagamat is. Amikor külső szemlélőként nézem a világ változásait, annak meg van az a nagy előnye, hogy nem hatok rá. Természetes állapotában szemlélhetem a folyamatokat, így teljesen tárgyilagosan alkothatom meg a véleményemet róla. Persze, ez amennyire lehet független, mint amennyire képes vagyok korrigálni a szemüveg torzítását, melyben a lencse a személyiségem. Hiszen tudjuk ezt csak annyira tehetjük, mint amennyire ismerjük önmagunkat. Mert, ha ismerjük önmagunkat, akkor el tudunk vonatkoztatni saját magunk befolyásoló tényezőjétől, ami elferdíti ítélőképességünket. Amikor tisztában vagyunk önmagunkkal, képesek vagyunk látni a különbséget, aközött, amit önmagunkon átszűrve tapasztalunk és amilyen a világ valójában.

A pudli.hu egy társadalomkritikai blog is egyben, aminek célja a szabad és őszinte véleménynyilvánítás, a gondolataim áramoltatása és közlése az emberek felé. Mindig is határozott véleményem volt a világunkat és az egyéneket formáló eseményekről. Ezzel többnyire nem szoktak egyetérteni, de nem is az a fontos, hogy azonos véleményen legyünk. Sokkal fontosabb az, hogy kicserélhessük nézeteinket, ezzel jobban megismerve egymást és a világot a másik személyiségén keresztül.

Azért meg nem kérek elnézést, ha ez valakinek nem tetszik, de egy fontos dolgot azért kijelentenék. Nem áll szándékomban senkit, semmilyen csoportot, közösséget és kultúrát megbántani vagy sérteni. Ez csupán egy ember véleménye, amiből pont annyi különböző van, ahányan élünk ezen a világon. Hasonló vélemények lehetnek persze, de mivel az ezek mögött meghúzódó gondolatmenet a személyiség függvényében változik ugyan olyan nincs még egy.

Ennek a nem hétköznapi utazásnak a megtapasztalására invitállak most téged. Gyere és tarts velem ezen az életeken át ívelő kaland jelen állomására és csodáld velem együtt a világ káprázatos sokszínűségét.

A Pudli Blog-on közzétettek értelmezése:

Minden, amit a blogon leírok azt tükrözi, ahogyan én látom a világot, önmagamon keresztül. Ezért nagyon könnyen előfordulhat, hogy más kivetnivalót talál benne, mert ő is önmagán át látja a saját maga világát. Kérem a blogon megjelenteket, eszerint olvasni, értelmezni és kezelni. Szeretném bemutatni a világomat, a látásmódomat másoknak. Megmutatni a világnak, hogy én miként látok általános, hétköznapi dolgokat, illetve spirituális beállítottságom révén szeretnék olyan dolgokról is ezoterikusabb képet festeni, amire a legtöbb ember nem is gondolna. Mindemellett a pudli.hu másik célja, hogy véleményt mondjak a világról, amely ugyan néha kissé lenézőnek és leosztónak tűnhet, azonban senkit és semmilyen csoportot nincsen szándékomban megbántani.

Tartalom tovább osztása:

Azt mindig nagy örömmel fogadom, ha valaki megosztja a bejegyzéseimet másokkal. De kérem, a blogon megjelenteket úgy tovább osztani, hogy mindig egyértelmű legyen, hogy honnan származik az. Fel kell tüntetni a forrást, a linkel együtt, ez jól láthatóan, félreérthetetlenül kell történjen.

Köszönöm megtisztelő figyelmedet és bizalmadat.

Üdvözlettel: a Pudli.hu szerkesztője.