Amit Trump eltökél az nem tréfa dolog. Nem érdemes arra alapozni, hogy bárki, főleg a magyar Facebook felhasználók közösségének kiállása egy kínai vállalat mellett eltéríti eredeti szándékától.

A Huawei-t nem kell félteni, mivel kínai cégről van szó, arrafelé pedig szokás államilag befolyásolni a szabad piacot. Ez így túlzás, annyira nem is szabad ott a piac, pont mivel az állam erősen hatást gyakorol rá. Meg persze nem egy kis apró cégecskéről van itt szó. Valóban nagy érvágás nekik az amerikai piac elvesztése és Európa sem rajong értük túlságosan. De nem hinném, hogy temetni kéne ezt az óriást. Legfeljebb csak megtorpan, visszalép és megpróbálják kínai alkatrészekkel pótolni azokat, amiket Tramp döntése miatt elvesztettek.

Már Kínában is gyártanak egész jó processzorokat, mind számítógépekben, mind pedig mobil eszközökbe. Persze ezek még nem versenyképesek a már ismert gyártókkal, de a lehetőség adott már Kína e téren történő térnyerésére is.

Azt pedig végképp nem kell elfelejteni, hogy Kína hatalmas, egy óriási belső piaccal. Már csak ez önmagában képes lehet fenntartani a Huawei-t, legalábbis addig, amíg beérik a sok háztáji fejlesztése és képes lesz ugyan olyan minőségű és teljesítményű eszközöket piacra dobni amerikai licenc vagy beszállítói alkatrész nélkül is.

Tehát szerintem semmi értelme Huawei feliratosra állítani a profilképeket Facebook-on. Legfeljebb az ismerőseit tudja az ilyen ember megmosolyogtatni, de alig ha érdekli az amerikai kormányzatot az akció.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük