A traffipax nem az ellenség, ő a barátunk

A Google sokak nagy örömére új funkciót tett elérhetővé a navigációs szolgáltatásában Magyarországon is. Mostantól a térképen megjelennek a traffipaxok. Mindenki örül, hurrá, a gonosz és rossz, alattomos sebességmérőket már könnyebben észre lehet így venni, hogy csak az előtt a kanyar előtt kelljen lassítani, ahol már mérik az autósok sebességét. Continue Reading

Kiállnál a Huawei mellett? Nyugodtan ülj le, ez hosszú lesz…

Amit Trump eltökél az nem tréfa dolog. Nem érdemes arra alapozni, hogy bárki, főleg a magyar Facebook felhasználók közösségének kiállása egy kínai vállalat mellett eltéríti eredeti szándékától. A Huawei-t nem kell félteni, mivel kínai cégről van szó, arrafelé pedig szokás államilag befolyásolni a szabad piacot. Ez így túlzás, annyira nem Continue Reading

Tarolhat az AMD az új Ryzen-ekkel

Hivatalosan is bemutatkoztak az új harmadik generációs ryzen processzorok az AMD-től. Ezek gyártástechnológiája már 7nm, így komoly előnyre tettek szert az Intel-el szemben. Míg utóbbi még mindig 14nm-en gyárt és csak tervezik a 10nm szélesebb bevezetését. Én személy szerint már nagyon kíváncsian vártam, mit is hoz nekünk az idén az Continue Reading

Káin és Ábel története, avagy szakmai nap a Bibliában

Régen az embereknek napi szinten kapcsolatuk volt Istennel, vagy másképp fogalmazva az ősi idegenekkel. Érintkeztek velük, megmutatkoztak előttük, vezették és tanácsokkal látták el őket a mindennapokat illetően. Útmutatást nyújtottak és tanították őket. Csupa ilyen történetekkel van tele a Biblia is. A második generáció. Káin és Ábel, Ádám és Éva közvetlen Continue Reading

Párbeszéd a fallal

Csak hallgat és hallgat. Nem mond semmit. Bármit elmondhatsz neki, ő nem reagál túl hevesen, indulatai sincsenek. A tökéletes hallgatóság. Viszont hiába akarod, hogy figyeljen, próbálsz reakciót kiváltani, de a fal csak rezzenéstelenül hallgat. Nem figyel ő oda, csak meghallgat. Elsuhannak mellette a szavaid, de ő csak hallgat. Várod, hogy Continue Reading

Helyreállítják a Notre Dame-ot vagy építenek a helyére egy hasonlót és azt nevezik majd annak?

Vannak hagyományos és régi épületek, amiket modernizálva is fel lehet újítani, átépíteni és újjáépíteni a korszellemének megfelelően. De a Notre Dame nem az az épület. A több mint 800 éves gótikus katedrális Európa egyik kultúrális és legfőbb keresztény jelképe. Azok az ötletek még mindig az értelmesebbek közé tartoznak, amelyek valmailyen Continue Reading

Tél a nyárban

Az elmúlt évek forró nyaraiból tanulván az idei évre még idejében beszereztem egy klímakészüléket. Egy ablakhoz beszerelhető mobilklímám már eddig is volt, de az azért nem az igazi. Természetesen az is egy teljes értékű légkondicionáló készülék, azonban sokkal körülményesebb használni. Ráadásul zajos is és részben saját maga ellen dolgozik. A Continue Reading

Középút és az egó, szélsőségek és a mentesség

A középút megtalálása és a természetünk elfojtani vágyott részének beillesztése az alapszemélyiségünkbe nem egyszerű feladat. Mindenkinek a szélsőségektől való mentességre kell törekednie, azonban az is épp a szélsőség része, ha olyan tulajdonságokat nyomunk el teljesen, mint a vágyak. A vágyat általában az egóhoz társítják, hiszen az egó törekszik elérni a Continue Reading