A segítőkészségnek is van határa. Nem szabad hagyni, hogy a jó szándékunkat mások kizsákmányoló módon kihasználják.

Van egy szint, amit nem szabad engedni, hogy átlépjenek. A segítségnyújtásnak addig van értelme, amíg számunkra az nem jár hátránnyal. Onnantól ha hátrányunk származik belőle az már az önfeláldozás kategóriája. Valamit feláldozunk magunkból, hagyunk elveszni, elpazarolni, hogy másnak saját rovásunkra kedvezhessünk.

Amikor a másik ezt meg hagyja és már-már követeli, az pedig a kihasználás. Ez az egyik legaljasabb, alantasabb emberi magatartások egyike, amikor tudatosan kizsákmányolnak valakit. Kihasználják jó szándékát és áldozatkészségét, tudatosan úgy alakítják az eseményeket, hogy magukat folyamatosan a körülmények áldozatának beállítva segítségre szorulónak festik le.

A segítségükre siető személyében pedig kihasználják azokat a jellemvonásokat, hogy természetétől fogva segíteni igyekszik az arra szükségét szenvedőkön. Aztán pedig hátradőlve élvezik, hogy mindent megtesznek helyettük és semmire nincsen gondjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük