Ha stopposként akarsz célba érni, másra várva, hogy elvigyen, akkor van egy rossz hírem: nem jutsz messzire!

Egyedül kell elindulni, senki nem teheti meg helyettünk az utunkat. Közösen lehet járni, de a saját lépésünket egyedül kell megtennünk.

Kisebb, nagyobb távokat megtehetünk másokra akaszkodva is, de a szél a vitorlából azonnal kifogy ha ők félreállnak. Ilyenkor meg magát okolja az ilyen ember, hogy nem jut egyről a kettőre. Viszont ha saját erőnkből haladunk, egyedül, még ha az lassabb is, de biztosabb.

Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy stoppos akar lenni, mások szánalmára hagyatkozva, vagy pedig utazó, aki a saját kalandját járja a világban. Ha valaki a stoppolást választja, akkor elköveti azt a hibát, hogy amíg arra vár, hogy valaki arra tévedjen és felvegye, addig ha maga indul el, sokkal előrébb járhatna már. Ilyenkor pedig a tapasztalás is jóval több, mint ha cipelnek minket.

Egy darabig terméseztesen így is el lehet jutni, de vajon meddig? Meg ilyenkor folyamatos keresgéléssel telik azoknak az élete, akik ilyen módon akarnak előrehaladni az életben, ugyanis, folyton új emberek után kell nézniük, hogy mindig legyen valaki aki elviszi őket életük egyik állomásából a másikba.