Isten keresése

Mindannyian az isteni szikrát hordozva jövünk a világra, a feladatunk pedig, hogy lángra gyújtsuk azt.

Valamennyien Istent keressük az életben. Azt az istent, akitől a létezést kaptuk és a szabad akaratot. Az istenkeresés sokféle lehet, mondhatni mindenkinél más. Ez elsősorban attól függ, hogy hol tartunk a fejlődésünkben. Ha már tudunk a szikráról, de még nem jöttük rá, miként lobbantsuk azt lángra, akkor már nagy lépést tettünk.

De mi van, ha még nem tartunk itt?

Ez esetben az egyén éli hétköznapi életét. Keresni ugyan keres, de ez nem tudatos, sokkal inkább ösztön szerű cselekvés. Próbál megelégedést nyerni, de nem tudja, honnan és miért származik ez a késztetés. A vágyakozása, pedig nem a lelki megvilágosodása eszköze itt még, hanem sokkal inkább az egó játékszere.

Amikor a világi dolgokkal akarjuk helyettesíteni az istenkeresést, akkor csak rossz irányba mehetünk. Mert kint nem lesz ő, csakis bent. Ilyenkor többet akarunk mindenből, újabbat, mind tárgyakból és élménekből egyaránt. De még emberekkel sem érjük be, újabb és újabb kapcsolatokba lépünk át, egymás után, mellyel csak fájdalmat és bánatot okozunk mindenkinek magunk körül, amikor elhagyjuk őket egy jobb kapcsolat reményében. Mindezt csakis azért, mert keresünk valamit az életben. Nem nyerünk megelégedést semmi által, mert nem azt kerestük, amit találtunk. Csakhogy itt jön a buktató, ha úgy tetszik, nem is tudjuk, hogy keresünk valamit, legalábbis eleinte nem.

Mindannyiunknak belül kell megtalálni istent. Amíg kívül keressük, a világi dolgokban, addig nem tudjuk megtalálni azt, de amint befele nézünk, hogy tisztán lássuk, mi van kint, rájövünk, hogy mindvégig kapcsolatban voltunk vele.

Isten azért teremtette az embert, hogy szenvedjen a földön és ezáltal tanuljon. Önálló akaratot is adott nekünk, hogy dönthessünk. Épp ez miatt az akarat képessége miatt van az, hogy a döntéseinknek következménye van. Ezekért pedig vállalni kell a felelősséget. Ha valaminek pedig nem szenvedjük el a következményét ebben az életben, akkor majd egy következőben fogjuk viselni azt. Saját bűneink miatt pedig más nem gyakorolhat bűnbocsánatot, csakis mi magunk.

Az alázatos, mások iránti emberséges, szolgálatkész élet elvezet a felismeréshez, hogy mások megsegítésére születtünk. Ezt pedig születéseken át gyakorolva, mind nagyobb hittel és mélyebb odaadással végezve elvezet a szikra létének felfedezéséhez.

Ez az a szikra, amit a szív melegének szokás emlegetni a köznyelvben. Amikor valaki arról beszél, hogy ez szívmelengető érzés, akkor az azért van, mert jót tapasztalt meg. A boldogság, az öröm átélése, a másiknak tett önzetlen gesztus mind, mind energiát ad le. Ezek a pozitív energiák pedig katalizátorként hatnak rá és hevítik azt. Akkor, amikor meg elég soká tápláltuk a melegét, egyszer csak elkezd pislákolni egy kis láng.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük