Egy nagyon érdekes és számomra furcsa cikkre bukkantam a hirado.hu-n, amiben a nemekről, egész pontosan a genderelméletről van szó. Azért írom, hogy furcsa, mert eddig én nem igazán gondolkodtam mélyrehatóan erről, bár határozott véleménnyel rendelkezem.

Alapvetően én konzervatívnak tartom magam a modern életformákat tekintve, nem elítélek másokat. Én elfogadom őket is, akik másképp szeretik egymást vagy másképp élik meg nemi identitásukat, azonban azt nem értettem, ezt miért a világ előtt kitárulkozva kell. Véleményem szerint a két ember kapcsolata csak rájuk tartozik, legyen ez két különböző vagy két azonos nemű egyén. De teszem hozzá, úgy vélem, akkor is a különböző nemű a természetesebb, mint az alternatíva.

Számomra a házaspárt akkor is egy nő és egy férfi jelenti, nem pedig két egyforma nemű vagy épp, az amikor a transzneműségről van szó.

Szerintem mindenkinek tisztában kell lennie a saját nemi identitásával és ezt jobb helyeken az emberek igen fiatal korban, már az óvodában megtanulják és képesek különbséget tenni a két nem között. És igen, szerintem végtére két nem létezik, aki mást mond, az szerintem nem ismeri a biológiát, bármely más nem fogalma szerintem csak az emberek fejében, de nem a valóságban létezik. Persze nyilván orvosi eljárásokkal, művi úton megvalósítható egyfajta kimééra állapot, de én ezt nem nevezném valódinak és legfőképpen nem egészségesnek, mind mentálisan, érzelmileg és testileg sem.

A nemek társadalmi szerepéről pedig én azt gondolom, hogy alapvetően csak kettő olyan dolgot ismerek, amit nem tud egyik a másik helyett elvégezni. Ez pedig a gyermek nemzés- és a szülés. Erre mondaná valaki félreszocializált, popkultúrális csodabogár, hogy erre is van tudományosan, orvosilag megvalósítható módon lehetőség. Erre én azt mondom olvassa el az előző bekezdést még egyszer.

Amikor meg valaki alapvetően nincsen tisztában saját identitásával, annak nem műtétre van szüksége, hanem egy pszichiáter szakorvos segítségére és terápiára. Itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy azt kell kezelni, hogy ő más akar lenni. Sokkal inkább arra, hogy fel kell tárni azt az okot, traumát, esetlegesen gyermekkori sérülést, ami ezt a viselkedést kiváltja belőle. Ugyanis valami miatt elégedetlen önmagával és nem képes elfogadni saját magát. Lehet ez egyfajta undor a saját nemét illetően. De szerintem ez mindenképpen kivizsgálandó, mielőtt még valaki eldönti, hogy annak ellenére, hogy női vagy férfi testben van ő más nemű.

Milyen érdekes, hogy amint valaki hangosan kimondta és egyre többen kezdtek róla beszélni, máris mindenfelé tucatjával kezdenek kételkedni saját identitásukban az emberek. Az is felettébb különös, hogy ez pont azokban a társadalmakban a legfőbb probléma, akik jólétben, biztos gazdasági és rendezett politikai körülmények között éltek az úgy nagyjából elmúlt 70 évben. Nekik jó dolgukban, a megélhetésüket nem féltve, a szabadságukat nem visszaharcolni szükséges emberek képtelenek voltak unalmukban mit kezdeni a kreativitásukkal. Ezért megalkották ezt a kinyakatekert furcsa állapotot. Mindennek a tetejében pedig, hogy még több emberhez elérjen, még az internet megjelenése előtt elkezdték filmre vinni azt, így valódi tömegekhez juthatott el az új ideológia. Mára pedig már felnőtt egy generáció ezen szocializálódva és most már nekik is gyerekeik vannak. Akik már beleszülettek egy ilyen furcsán megváltozott, saját létezésének mibenlétével tisztában nem levő világba.

Szerintem az egész akkor kezdődött, amikor a nők egyenjogúságot követeltek maguknak. Teszem hozzá teljesen jogosan, hiszen minden embernek egyenlőnek kell lennie. Függetlenül bármely körülménytől, nemétől vagy egyéb meggyőződésétől az élet milyenségét illetően. De azt nem szabad elfelejteni, hogy ezzel meg lett zavarva a sok évszázados társadalmi rend. Amiben a férfiak új szerepeket kerestek maguknak, mivel a nők “befurakodtak” melléjük. Ezzel tehát a férfi is új társadalmi szerepek iránt nézett, megpróbált megfelelni a korábbi csak nőinek mondott szerepköröknek. Itt pedig gyorsan egymás katalizátorává vált a kettő.

Úgy gondolom, ez csak a nők egyenjogúvá válásának társadalmi mellékterméke, ami az idő múlásával majd enyhülni kezd, de addig is türelmesnek kell lenni velük. Tolerálni kell őket, elfogadni és mindenekelőtt megtanítani a gyermekeinknek, hogy egészen pontosan milyen neműnek is születtek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük