Akkor leszünk igazán boldogok, ha azt a feladatot teljesíthetjük be aminek a véghezvitelére megszülettünk.

Ez mindenkinél más.

Valakinek az, hogy remek ételeket főz és kiváló szakács legyen. Valakinek az, hogy szociális segítőként másokról gondoskodjon. Megint valaki másnak az, hogy sikeres és kíméletlen ügyész legyen. Valaki másnak, hogy a hazája szabadságának és függetlenségének megőrzéséért fegyveres szolgálatot teljesítsen katonaként. Vagy épp orvos legyen és betegeket gyógyítson, ezzel segítve másokat. Vagy csak egyszerűbb kétkezi, azonban annál hasznosabb, értékesebb fizikai munkát végezzen például kőművesként házat építve vagy festőként, aki kifesti azt. De ezt a felsorolást még nagyon sokáig sorolhatnánk tovább.

Amikor ezt a célt megtaláljuk, rájövünk, hogy miért is születtünk meg és tudatába kerülünk életünk értelmének, akkor leszünk igazán boldogok.

Ez egy általános belső elégedettség, megnyugvás, ami egy bizonyosságon és hiten alapul. Hiszen ilyenkor már tudjuk, hogy jó úton járunk, megtaláltuk az utat, melyet követnünk kell. Ezt jelölték ki nekünk, ezt jelöltük ki magunknak, mielőtt idejöttünk volna. Ebből tanulhatunk, ezen keresztül fejlődhetünk. Ilyenkor már tudjuk, hogy ez is csak egy élet a sok közül de semmivel sem jelentősebb vagy jelentéktelenebb a többinél.

Ekkor már azt is tudjuk, hogy az átélt tapasztalataink, hozzáadódnak majd a már korábban és majd még ezután átélt életeinek tapasztalataihoz.

Ez egy általános mindent átjáró békét jelent és állandó tudatot. Ezen a ponton az ember már képes megérteni, hogy minden az egy része. Mely közül az ember is csak egy, ugyanakkor mégis minden.