Van, akinek semmi sem drága

Emberek képesek több ezret, akár tízezreket költeni dohánytermékekre. Mindeközben pedig, úgy viselkednek, mintha a kelletlen szag viszont zavarná őket, mert temérdek parfümöt képesek magukra fújni, hogy elfedjék a szagokat. Nem érdekli őket a saját egészségük, sem pedig a környezetüké. Még az anyagias világunkban a pénztárcájuk sem. Nem olcsó „mulatság” a dohányzás.

A másodlagos környezetkárósító hatása pedig, hogy a dohány termesztéséhez, ki kell irtani az őshonos növényzetet, ami a teljes helyi ökoszisztéma felborulásával jár. A gazdasági hatása pedig negatív, hiszen az egészségkárosító hatásából adódó orvosi kezelések költsége jóval nagyobb, mint az állam által beszedett adó mértéke. Így mindenki csak veszít rajt.

Tönkreteszi a tüdőt, roncsolja a szerveket. Tele van toxikus anyagokkal. Csupa olyan dologgal, aminek semmi keresnivalója élő szervezetben.

De vajon ki miért szívja?

A fiatalok egyértelműen a trend kedvéért.

Ez nagyjából a nagy többségről elmondható, kortól függetlenül.

Bár nyilván nem felvágni és menőnek tűnni szeretne az a 40-50 éves, aki dohányzik, ők még más körülmények között szocializálódnak, akkor ez egy elfogadott természetes dolog volt még. Gyerekkorukban, fiatal korukban és valahogy természetesnek gondolták. Dohányozni kell.

Ők azok, akik úgy nőttek fel, hogy mindenütt dohánytermékkel találkozhattak. Nem volt szinte olyan bolt, ahol ne lehetett volna hozzájutni. És sehol nem volt tiltva a dohányzás. Még az is dohányzott, aki nem akart. Mert egy helyiségben tartózkodott a dohányzókkal. Ez pedig teljesen természetes volt a múlt században mindenkinek. Mára valamelyest jobb a helyzet e téren. Kissé tapintatosabbak lettek a nemdohányzókra. Vannak külön dohányzásra kijelölt helyek. Bár nem mindenki tartja ezt be.

Az elszívott cigaretták csikkjeit pedig rendre eldobáljak, ahol épp elfogyott. Ez pedig rendkívül csúnya látvány. A városban bármerre járva az útszélén, a járdákon, padok mellett, alatt, parkolókban marékszám lehetne összeszedni. Még akkor is ha látható távolságon belül szemetes van az utcán, mert egyszerűen nem hajlandóak még annyit sem megtenni, hogy abba dobják bele. Inkább lehajítják a földre és azon járnak  kelnek. Arról nem is beszélve, hogy ha a parkolóban van eldobva, akár komoly tűzveszéllyel is járhat. Nem egyszer láttam már, hogy kocsik közé dobják be. Esetleg a szivárgó üzemanyag vagy bármilyen olaj az autóból komoly robbanást és tűzveszélyt jelenthet.

Napjaink fiataljairól gyakran szokták mondani, hogy azért dohányzik, mert úgy gondolják, ha 14-16 évesen elkezdi, akkor idősebnek nagyobbnak érettebbnek tűnik tőle. Most a kort illetően sokan gondolhatják, hogy ennél bizony jóval előbb kezdik egyesek. Igen. Sajnos vannak, akik már akár 12 évesen is kipróbálják. De kirívó eseteknél akár már 10 éves kor környékén hozzájut, az akkor még bőven gyermeknek számító fiatal első szál cigarettájához.

De hol van itt a szülői felelősség? Hol vannak a szülei, a családja? Először is kijelenthetjük, hogy nagy valószínűséggel dohányoznak. Másodsorban pedig feltételezhetően nem túl magasan képzettek. Ez az alacsonyabb képzettség pedig rosszabbul fizető munkakörrel is jár, ami maga után vonja az alacsonyabb bérezést. Mégis ennek a kevesebb pénznek is jelentős részét képes cigarettára költeni. Arra nem is gondolva, hogy önmagának és családjának is jobb életkörülményeket teremthetne. Vagy épp pont egy olyan urbanizációs környezetben élnek, ahol a fiatalok jobban kiesnek a szülői kontroll alól. Nagyobb közösségekben, könnyebb szem elől téveszteni, elsiklani, az olyan családi kötelékek fontossága felett, mint a személyes kapcsolat, a beszélgetés, megértés, odafigyelés, törődés.

Általánosságban jellemző rájuk, hogy ha társaságban kell megjelenniük és nem dohányozhatnak nem tudnak mit kezdeni a kezeikkel. Mert, ha fogják a cigarettát, akkor nem kell annyit figyelni a kéztartásra. Hiszen az ember egyik keze már foglalt. És még mozdulatokat is tesz vele, ahogy tartja, a szájához emeli és beleszív, majd ismét leengedi. Ez társaságban látszik. Az emberek még azt is megnézik dohányzók között, ki, hogy fogja a cigarettáját. Alapvető különbségek figyelhetők meg a két nem a cigarettát a kezében tartási szokásai között. Még a férfiak inkább a hüvelyk és mutatóujjukkal a tenyerükbe fordítva vagy az felett tartva fogják, addig a nők a mutató és a középső ujjuk között az ujjak felett tartják. Mely egy sokkal kecsesebb, finomabb mozdulatot tesz lehetővé számukra.

Ez az írás az ablakon kinézve egy fiatal srácot megpillantva jutott eszembe, ránézésre nem volt több 20-22-nél és épp cigarettázott. Persze rögtön egy másik fiatal még a 23-at sem betöltött hölgy ismerősöm jutott eszembe. Aki szintén dohányzik. Évek óta próbálom a személyét illetően megérteni, hogy miért teszi. Eddig még nem sikerült. Milyen előnyt és változást vár tőle. Illetve aggódik e a káros hatásai miatt. Tesz e félre minden megvásárolt doboz cigarettánál pénzt a későbbi évek múlva jelentkező egészségügyi problémák kezelésére? A válasz mindig kitérés, halandzsa és egy vállrándítás. Persze nem érdeklik a következmények.

Ami meglepő, tudva, hogy élete elején jár és már most igyekszik megalapozni későbbi egészségének megromlását. Időnként meg szoktam említeni, hogy olyan szép vagy, de ez nem lesz sokáig így, ha továbbra is dohányzol. Azonban ő mindig csak az első felét hallja meg. Megköszöni a bókot, hogy szépnek tartom és vigyorogva szív egy újabb slukkot. Mint aki fel sem fogja miről van szó.

Amikor a bejegyzés végét írtam, megint kinéztem az ablakon és két még fiatalabb gyereket láttam, nem lehettek több 14 évesnél. Persze hozzá sem kell tennem, dohányoztak. Ez felvet egy kérdést. Nem is egyet. Hol vannak a szüleik? Ki adja nekik a cigarettát? Hol tudják megvenni? Elméletileg nem lenne lehetséges, hogy ők maguk hozzájussanak bármilyen dohánytermékez.

Azzal pedig, hogy bevezették a dohányboltokat és kivonták a többi kereskedelmi egységből a dohányáruk forgalmazását, csak még vonzóbbá tették a fiatalok számára. Mivel be sem mehet kiskorú a helyiségbe. Még jobban mozgatja a fantáziáját a dolog. Meg inkább azt érzi, hogy ha hozzájut és kipróbálja, netán rendszeresen szívja is, akkor idősebbnek tűnik. Jobban elfogadják a többiek. Nagyobb lesz, egóban és korban egyaránt.

Leave a Comment