Kutyát sétáltattunk a parkban és közben egyszer csak azon kaptam magam, hogy folyamatosan felfele nézek. A fákat néztem, hogy milyen nagyok. Hatalmasak. Nagy gesztenyefák, hársok, tölgyek és még nem tudom mik. De tényleg sok és nagyon nagyok. Csodáltam őket, hogy milyen erősek, milyen magasak és milyen öregek lehetnek. Arra gondoltam nálam akár 5-6 szor idősebbek lehetnek nálam, de most így utólag, mikor ezt írom végiggondolva nem hinném. Vagyis egynémelyik talán, de a többségük csak 4 szer talán 5 ször.

Szerintem csodálatraméltóak, a növények hatalmas élőlények. Sok tonnásak, több tízméteresek. Ráadásul hasznosak is. Fontos részei az élő Földnek. A bolygó természetes légszűrői. Megkötik a légkörből a szennyezőanyagokat és eközben oxigént szabadítanak fel a szén-dioxidból. Meg persze lakóhelyül szolgálnak megannyi élőlény számára. Rengeteg rovar és kisebb gerinctelen élőlény él rajta és körülötte. Meg persze a madarak. Nekik a sok kis ízeltlábú ráadásul táplálékként is szolgál. És ez még mindig csak egy fa. Egyetlen egy fa is rengeteg madárnak ad otthont, táplálékot, lakó- és búvóhelyet. De ne feledkezzünk meg mindenki egyik kedvenc kis emlőséről sem, a mókusokról. Az elmúlt években a város parkosabb részein gyakran látni őket. No meg persze a kis sünöket. Ott kúsznak az avarban apró kis rovarok, lehullott magvak és férgek, lárvák után kutatva.

Az emberek a legtöbbször nem is gondolnak így egy élő közösségként a városi parkra, amikor elsétálnak mellette vagy épp rajta keresztül buzgón igyekezve úti céljukhoz a mindennapos rohanásban. Hétvégente meg a duhaj vandáloknak csak az a fontos hogy helyszínként használhassák alkoholmámoros orgiáikhoz. Ők is a park életközösségéhez tartoznak, mint amolyan éjjeli állatok, akik csak hétvégén sötétedés után jönnek elő. Reggelre pedig már csak a hátrahagyott alkoholos és energiaitalos üvegek és aludobozok, meg elszórt szemétgalacsinos és cigaretta csikkek emlékeztetnek az éjjel történtekre.

Pedig ha eltöltünk ott egy kis időt, akkor megláthatjuk a csodáit. Egy egy szépen éneklő madarat vagy a lehullott leveleken keresztül igyekvő szarvasbogarat. Arról nem is beszélve, hogy nyáron több fokkal hűvösebb lehet a lombok alatt, mint a város szürke, nap hevítette forrón izzó aszfaltján.

Azonban elszomorító azt látni, hogy vannak akik teleszemetelik az egészet. Olyat is látni, hogy le van dobva a műanyag italos pohár a kuka mellé 3-5 méterre. A padok környéke pedig tele van szórva nejlonzacskókkal, csokis pappírral és csipszes zacskókkal. Meg persze nem hiányozhat 3-4 doboz cigarettára való csikk sem. Elszórt italos dobozok, sörösüvegek, persze amelyiket nem törték már össze. Számomra érthetetlen, hogy vannak akik annyira ostobák, hogy arról sincsen fogalmuk, hogy hogyan kell használni egy parkot. Ugyanis ha teleszórja szeméttel legközelebb neki is abba a teleszemetelt immár nem is parkba, hanem szemétdombra kell visszamennie.

Olyan mintha a kakasok versengenének a szemétdobért. Olyan, mintha azon versengenek ki kurjant nagyobbat, kinek a zenéje hangosabb. Mondjuk ami pont nem nevezhető zenének, mert többnyire csak mély dübörgés és erről hiszik azt, hogy zene. Ilyenkor a denevérek jutnak eszembe. Az esti órákban gyakran látni őket repkedni a park körül. Vacsoráznak, csodálatos piruetteket bemutatva szemkápráztató módon kapdossák el az esti és éjjeli rovarokat a levegőben. És mindezt ekolokáció alapján. Szegényeknek milyen zavaró lehet a nagy zaj és ricsaj, mert ugyanis a mély basszus mellé nagyon magas füttyögő és csattogó sípoló hangok is társulnak olykor olykor. Ami nyilván nagyban megnehezíti a vacsora elfogását a kis bőrszárnyúak számára.

Egy dolog biztos, a park fennmarad, csak az a kérdés hogyan és kik lesznek a “lakói”. Én személy szerint remélem sikerül megtalálni az egyensúlyt és harmóniát ember és a természet között és végre mindenki belátja, hogy az ember épp úgy a természet része, mint bármely másik élőlény a Földön.