Miért érdekes az bizonyos emberek számára, hogy ácsorognak egy parkolóban, ülnek a járdaszegélyen és a kocsiban meg hangosan szól a zene. Egymást bámulják, számukra fontosnak tűnő, ám teljesen értelmetlen és jelentéktelen témákról diskurálnak. Jó ez feltételezés, de amikor az ablakon kinézve azt látom, hogy az alany azt hiszi a zene ritmusára mozog, közben meg csak össze-vissza rángatózik, mint akit épp ráz az áram, az elárul pár dolgot az illető értelmi képességeiről. Mint ahogyan az is, hogy úgy csinálnak mintha épp verekednének, egymás elé lépnek, eljátszanak olyan mozdulatsorokat, mintha épp megütnék a másikat, de valójában nem, csak mintha…

Persze ezek a viselkedésminták a történelem során mindig is megfigyelhetőek voltak. Csak most a tábortüzet felváltotta az autó, a törzsi zenét pedig a pop, diszkó, elektronikus, a rock zenék és egyéb társaik. Lényegében mindegy nekik mi szól csak minél hangosabb legyen és lehetőleg nagyon mély és mindenen áthatoló a basszus. Mintha azt üzennék ezzel, hogy “hé itt vagyunk, eltérőek vagyunk, hely de jól érezzük magunkat, okosak, szépek és nagyok vagyunk; megmutatjuk a világnak, hogy itt vagyunk és árral szembe megyünk”.

Csak régen az egy kulturális esemény volt. Egy olyan közösségi élmény, ami nem sértette mások magánszféráját. Ugyanis ezek a huligánok nincsenek tekintettel arra, hogy nem a legelőn vannak, hanem a város közepén és sokan laknak a környéken. Lealacsonyodó emberhez méltatlan viselkedés, amikor lerészegedve, üvöltve a fentebb már említett, már már rituálisnak mondható mozdulatsorokkal egymás előtt feszítenek, hogy ők az ügyes … gyerekek, ahogy a mondás tartja.

Gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy egy szubkulturális jelenséggel állunk szemben, akik megteremtik saját éjszakai világukat, a sajátos értékrendjük alapján. Mit sem törődve azzal, hogy mások nyugalmát zavarják. Az az érdekes, hogy ez a jelenség évről évre szélesedik, egyre többen viselkednek szélsőségesen. Vajon még meddig beszélhetünk szélsőséges viselkedésről és szubkultúráról. Ugyanis ha ez teljesen átlagos, elfogadott és hétköznapi magatartássá válik, akkor már nem lehet elkülönült csoportok a többséget zavaró éjjeli kihágásairól beszélni. Ezt a fajta szórakozási formát pedig rendre egyre fiatalabb korban kezdik és idősebben hagyják abba.