A földcsakra vagy alapcsakra szerepe az ember a földhöz rögzítése. Ez által állhatunk stabilan és biztosan. Biztosítja az életerőt, a vitalitást. Ha megfelelően működik, akkor energikusak és magabiztosak vagyunk. Ha nem működik megfelelően akkor félénk, visszahúzódó, bátortalanok és szorongóak leszünk.

Leginkább úgy lehet elképzelni, hogy egy zsinóron keresztül a földhöz köt minket, mely a földcsakrából indul ki és a föld középpontja felé halad. Megakadályozza, hogy úgymond elszálljunk. Az úgy nevezett örök álmodozóknak, azoknak, akik gyakran elkalandoznak, gondolatban és lélekben segít a földelés erősítése, hogy visszataláljanak a földre. Könnyebben rögzíthetik magukat a jelen valóságában. Megakadályozza a téves illúziókat és visszaköt a földre. A mában, a jelenben tart. Színe a vörös.

Ez a legalapvetőbb energiaközpontunk. Ennek stabil és harmonikus működésétől függ a többi 6 nagy erőközpont megfelelő működése is. Mint, ahogy egy épületet is jól meg kell alapozni, úgy energiarendszerünknek is stabil szilárd alapokra van szüksége. A rendszeres földelési gyakorlattal pedig ezt biztosíthatjuk. Ha nem ér minket különösebb negatív, ártó hatás, akkor ezt természetes módon működik magától. De tudatos törekvéssel fokozható a működés hatékonysága és intenzitása.

A gyakorlat végzése közben amikor koncentrálunk és a figyelmünket a gyökércsakrára irányítjuk, akkor egy enyhe bizsergést, egyfajta nyomó érzést érzünk a bőrfelületen a csakra helyénél a testünkön. Ez maga a figyelmünk energiája, illetve a csakrán magán keresztüláramló energia. Ekkor figyeljünk mindjobban erre az érzésre és próbáljuk fenntartani minél tovább. Ez akkor lesz igazán jó, ha ennek az érzésnek a fenntartása nem kerül már nagy erőfeszítésbe. Mondhatni önmagától működik. De eleinte csak másodpercekig leszünk képesek megtartani ezt az állapotot. Amikor viszont már megy a dolog néhány másodpercnél tovább, akkor képzeljük el, hogy egy zsinór ereszkedik le abból a pontból a föld felé. Halad lefele a föld mélyébe és húz lefele. Ekkor gondoljunk arra, hogy ezen a zsinóron keresztül levezetjük az össze feszültségünket, mindent ami felgyülemlett bennünk és nincsen rá szükségünk. Minden lélegzetvétellel fentről szívjunk be új energiákat, majd a kilégzésnél pedig érezzük, hogy áramlik lefele. Így a régi vagyis a negatív energiáink, a feszültség helyét a frissen feltöltött pozitív energiák veszik át. Belégzés és kilégzés, hosszan és mélyen, valamint lassan figyelve a levegő útjára. Közben pedig fenntartva a tudatos kapcsolatot a földel. Így kilégzésnél távozni tud minden ami nincsen a hasznunkra többé.

A gyakorlat közben pedig végig tartsuk a kezünkben a turmalinunkat. Ez segít kapcsolatot teremteni a földel. Erősíti a gyakorlatot, általa könnyebben kapcsolódhatunk a földelőzsinórral a földhöz és fenntartani is könnyebb ezáltal. De nagyon fontos, hogy használat előtt és után mindig mossuk meg a követ. Folyó vízben csap alatt. Ne csak leöblítsük. Engedjünk rá jó pár liter vizet is akár. Ezáltal megtisztítjuk a negatív energiáktól, a szennyeződésektől. ezután pedig már használhatjuk is. Fontos azonban, hogy a használat után minden alkalommal ismét megmossuk. Mert ilyenkor is rólunk a levezetett energiák felhalmozódhatnak benne.

Nem kell erőltetni a gyakorlatot. Nem baj ha eleinte csak alig alig pár percig megy vagy addig sem. Gyakorlás kérdése az egész. Azonban lesz akinek könnyebben gyorsabban sikerül, lesz akinek több időbe telik majd. Ez teljesen természetes.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük