A földelésről 1

Próbálgatom a földelést, de nem nagyon megy. Bár azt hiszem sikerül, mert utána kissé nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem. Azt hiszem pont ez a lényege. Levezetni a felgyülemlett feszültséget és negativitást. Általában fekete turmalinnal vagy hematittal a kezemben szoktam végezni a gyakorlatot. Segít földelni. Ez a két kő az egyik legjobb, leghatásosabb földelő kövek közé tartozik.

Tehát a gyakorlat a következő. Vállszéles kis terpeszállás, egyenes gerinc a térdek enyhén behajlítva csak annyira, hogy a térdek a lábujjakkal kerüljenek egy vonalba. A lábfej pedig enyhén befele mutat és próbálok erőt kifejteni a lábammal a talajba eltolni oldalra, de közbe nyomni lefele. Nem fog elmozdulni, nem is az lenne a lényeg.

Erről a pozícióról még régebben olvastam a neten valahol már nem tudom hol találtam. De a lényeg, hogy bevált. Bár abban a cikkben nem említettek semmilyen segédletet, itt a kövekre gondolok. Azonban próbálgattam csak a sima statikus állást. Semmi így van a térd úgy van a láb. Csak annyi, hogy simán egyenes legyen a gerinc és álló testhelyzet. Talán egy enyhe terpeszállás, de az sem mindig. Kövekkel a kezemben ez is épp úgy hatásosnak bizonyult.

Többször említettem már a köveket. Erre azért van szükség, hogy levezessék és elnyeljék a felesleges energiákat, illetve erősítsék és segítség a gyakorlat hatékonyságát. Valamint megkönnyítik a gyakorlat elvégzését. A spirituális, szellemei gyakorlatok összpontosítást, erőfeszítést igényelnek. Legalábbis eleinte igen. Majd, ha valaki rendszeresen végzi, egyre inkább rutinná válik. Összpontosításra ekkor is szükség van, de nem kerül erőfeszítésbe.

A gyakorlat időtartama változó. Mivel nem rég kezdetem újra csinálni és előtte sem volt benne nagy gyakorlatom, ezért általában csak 10 perc esetleg még annyi sem.

Tegnap estefele gyakoroltam kicsit. Megnyugtató volt. Este talán könnyebben, jobban el lehetett aludni.

A gyakorlat konkrét elvégzéséről majd egy következő bejegyzésben írok. Addig is akit érdekel szerezzen be egy földelő követ. Javaslom a fekete turmalint, más néven sörl. Viszonylag nagy darabok kaphatók nem túl drágán.

Leave a Comment