Amikor úgy érzed már nincsen tovább ne magadra gondolj, hanem a körülötted élőkre. Azokra, akik neked fontosak és akiknek te fontos vagy. Nem teheted ezt velük. Azt szokták mondani, hogy ahhoz, hogy valaki saját magának ártson bátorság kell. Azt is szokták mondani, hogy gyáva dolog mert elfut a probléma elől. Valójában egyik sem igaz. Kétségbe esés és kilátástalanság kell hozzá. Összetört szív és megtört lélek. Erőtlen, magatehetetlen, eltorzult és kifacsart énkép. És ezen keresztüli világszemlélet. A környezet megértésének hiánya. Elutasítottság érzése. Magány és egyedüllét.

De feladni sosem szabad. Okkal születtünk meg. Feladatunk van, amit be kell teljesítenünk. Bár az ember sokszor úgy érzi hiába küzd. Bár az ember sokszor úgy érzi önmagával küzd. Bár az ember sokszor úgy érzi saját magát küzdi le. Amikor egy hatalmas szörny tekeredik rajta és megfeszül. Fojtogatja és suttog neki. Csábítja a rosszra. Kísérti. Ha ellenállsz megmar. Ha behódolsz magadnak ártasz. Nincsen kiút. Ha háttérbe vonulsz kicsit lazít szorításán. De csak azért, hogy elgondolkodhass. Elgondolkodhass azon, hogy be vagy zárva. És a fogja vagy. Nem tehetsz ellene semmit.

A környezeted nem hall téged, nem lát téged, de te rendkívül kiélezett érzékekkel látsz és hallasz mindent és mindenkit magad körül. Amikor éjjel aludnál, de nem tudsz. Mert a saját pulzusod lüktetését érzed, hallod a füledben. Úgy érzed nem kapsz levegőt. Ha el is alszol rémálmaid vannak. Újra és újra rémképeket mutat neked. Hogy nyűgösen és frusztráltan ébredj. Rendre csak a korábbi sérelmeket látod és éled újra álmaidban, melyek az életed folyamán értek téged. Soha semmi nem sikerül. Bármibe fognál, bármi újba kezdenél, mindenhol csak gáncsvetők várnak rád, hogy akadályozzák születésed céljának beteljesedését. Azért, hogy ne végezhesd el sorsfeladatod.

Ekkor elérkezik a pillanat, amikor rájössz ezt nem bírod. Elviselhetetlen már tovább. Csak ülsz és nézel ki a fejedből. A távolba révedsz és a semmibe tekintesz. Gondolataid üresek. Vágyaid nincsenek. Mert amikor még voltak a szörny megtanította hogy ha megpróbálsz vágyakozni akkor ő megmar és szorosabbra kúszik körülötted. Ezért már fel akarod adni.

De akkor jön a felismerés, hogy nem lehet feladni. Nem szabad feladni. Küzdeni kell tovább, mert feladatunk van. Okkal születtünk meg pont itt és pont most. Bár a körülmények nem mindig csak azok, amivel a tanulás érdekében szembe kell nézni. De megérint valami és utánad nyúl valaki. Az utolsó pillanatban. Leküzdi neked a szörnyet. És kiszabadít.

Ekkor lekerül a szemüveg. A torz, elhomályosult lencséjű szemüveg. Melyen keresztül minden olyan félelmetes volt és elrettentő.

Kitárul egy új világ és ismét csak a rémület lesz úrrá. Mihez kezdjek most. Mit csináljak. Eddig nem én voltam én. Eddig ő voltam én. És most ki vagyok én…

Bárki!

Akárki!

Szól az új hang. Aki már nem a szörny. Aki most segíteni van veled. Támogat és vezet. De semmire nem vesz rá.

Amikor eltorzult személyiséged romjain próbálod felkelteni a főnixmadarat. A hamvaidból újra alkotni önmagad, az rendkívül nehéz. Amikor a saját érzéseid is újak és idegenek neked. De a tükör elött állva egy boldogabb, szabadabb ember néz vissza, akkor tudod, hogy jó úton jársz. És reggel felébredve végre azt érzed egyedül vagyok. Nem bánt senki sem. Nem mar semmi sem. Csak az első szárnypróbálgatások kissé esetlenek. Fordulsz jobbra is balra is. Kicsit megütöd magad. Kicsit megijedsz. Aztán újra próbálni, majd újra és újra kell!

Az érzékeid lecsillapodnak. Már nem olyan éles minden hang, már nem olyan bántó minden zaj. És akkor meghallod a dolgok mögött lüktető ritmust. A világnak a ritmusát. És ekkor már nem sodródsz az árral, hanem megragadod a kormánykereket és te irányítasz. A magad urává válsz. De még óvatos vagy és bizonytalan. A vad sodrás habzó vize még megrémít, de már urrá leszel rajta és megtanulsz lassanként navigálni benne. Felismered az elágazásokat és haladsz a tenger felé. Ami már nyugodt állandó és biztos. Figyeled a víz fodrozódásait és idővel megtanulsz olvasni belőle.

Ekkor hazaértél. Saját lelked otthonába. Ahol most már képes vagy az alkotásra. Tehetséggel, szívvel, lélekkel, alázattal, hittel. Bízva a világban és erőt merítve abból. Amikor pedig már átjár a világ dallamának lüktetése a világ szimfóniáját kezded játszani te is. És ismét a részévé válsz. Nem kívülről szemlélsz. Nem kiutasítottnak érzed magad, kívülállónak, hanem a nagy közös egység részének. Egyé válsz a világgal. Csepp leszel a tengerben. Te leszel a végtelen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük